Advent – utunk a fénybe

Sosem bírtam a tétlen várakozást. Az áll hozzám közel, ha a magam részéről megtehetem és megteszem azt, ami rajtam múlik, hogy valami jó bekövetkezhessen, elkészülhessen, megérkezhessen. Pedig nem vagyok egy túlpörgött, energiától túlcsorduló, neurotikus alkat. Csak valahogy érzem az időt. Hogy múlik. Ha csak múlik az idő, az olyan veszteségérzés, nem? De ha megtöltöm jó dolgokkal, akkor már a bőség van jelen. Én így tapasztalom a múló időt.

Hogy mik a jó dolgok, az is az idő függvénye. Mert mindennek megvan a maga ideje, ezért azt a legjobb tenni – vagy éppen nem tenni – aminek ott és akkor helye van. Legyen az cselekvés, nem cselekvés, kifelé, befelé, megnyilvánulás vagy eltűnés, örvendezés vagy siratás. Igen, az elsiratás is jó dolog, ha annak van az ideje.

Most advent van és azt mondják, ez a várakozás ideje. Vallásos megközelítéstől függetlenül, várakozás arra, hogy megszülessen a fény. Hát, igen: amikor a Nap eléri a Bakfordítót és egyben belép a Bak jegyébe (2020. december 21.), akkor ezzel a téli napfordulóval elkezdődik a nappali, világos órák hosszabbodása, az éj sötétjének csökkenése. Ez valóban bekövetkezik, csak ki kell várni.

Azonban a mindannyiunkban ott lakó belső hős utazása, a tudati fejlődésünk nem történik pusztán az idő múlásával, a téli napforduló kivárásával.

Mit tehetünk tehát? Az adventi naptárba rejtett csokoládék, apró ajándékok a gyerekeknek okoznak örömöt, amikor kapják. És a szülőknek, ha tényleg adják. Mi, felnőttek ennek mintájára tehetjük gazdagabbá, szeretetteljesebbé a belső világunkat, így segíthetünk magunknak, hogy mibennünk is megszülethessen a fény: az adással. Íme néhány ötlet ehhez.

Reggel, mielőtt az ágyból kikelnénk, emlékeztessük magunkat arra, hogy egy újabb nap, egy újabb lehetőség előtt állunk, amikor tehetünk azért, hogy ébredezzen bennünk is a fény, a bizalom, a szeretet, a hála, a jóérzés, az öröm. Úgyhogy mindjárt el is határozzuk, hogy ezen a napon észreveszünk mindent, ami szép, jó, hasznos, nemes, örömteli. Aztán nyújtozkodás közben máris örvendünk annak, hogy ilyen remek helyzetben vagyunk: van testünk, lélegzünk, működnek a szerveink, csodálatos mozgásokra vagyunk képesek. Néha többre, olykor kevesebbre. De mindig rajtunk áll, hogy észrevegyük és értékeljük azt, amire képesek vagyunk.

Aztán folytassuk így a napot. Vegyünk észre minden apróságot, ami megszokott, ami már unott, ami túl kényelmes vagy épp ellenkezőleg. Elképesztő csodában élünk – vajon látjuk ezt? A csapból folyik a víz, de a wc-n lefolyik, lemosva a nemkívánatos nedveinket. Milyen egyszerű. És így tovább. Nem sorolom, mert beleunsz az olvasásába, pedig még fokoznám a lehetőségeinket, amelyekkel önmagunkat fényesíthetjük.

Az örvendezésünket, amikor már túlcsordulna bennünk, gazdagítsuk hálával: felkeltődik magától, ha észrevesszük azt a sok jót, amiben élünk. Mondjuk is ki magunkban, hogy hálás vagyok ezért, hálás vagyok azért. Ezen a ponton már-már elviselhetetlen gazdagság-érzés ural minket. Mit kezdjünk vele?

Ha már tudunk örülni annak, ami van; ha már érezzük a hálát azért, ami van, akkor a következő lépésben tegyük ezt végtelenné: kívánjunk másnak is hasonló jókat.

Na jó, tudom, ez így lehet, hogy túl sok, túl elvont, túl követhetetlen.
Ezért azt javaslom, haladj lépésenként, ahogy az advent is napról napra közelebb visz a fény születéséhez.
Vegyél észre minden nap egy apró dolgot a testeden, ami örömöt ad, amiért hálát érzel, amit másnak is jó szívvel kívánsz.
Vagy vegyél észre minden nap egy dolgot a megnyilvánulásaidból, vagy a birtokolt dolgokból, vagy a kapcsolatrendszeredben, a családodban, a teendőidben, a mindennapos, rutintevékenységekben… és haladj végig ezen a háromlépcsős fénybe vivő skálán: örvendezés, hálaadás, felajánlás másoknak.

Buktatói is vannak ennek a gyakorlatnak. Ha képes vagy az általad megélt jó dolgot másoknak is kívánni, de azért a szomszéd Józsinak nem (pl), hát az nem az igazi. 🙂 Ugyanakkor, ha túljutsz ezen és még neki is jó szívvel kívánod ama jót, hát az kérlek a gyorsítósáv a fény felé. 🙂

Előfordulhat, hogy olyan elakadásod van, ami ellehetetleníti ezt a belső fényesítést, előfordulhat, hogy segítségre is szükséged van.
Az egyéni konzultáción fel tudjuk tárni az elakadás természetét, azt is, hogy mi vitt bele és azt is, hogyan lehetne kikerülni belőle. Személyre szabott gyakorlatokat is kaphatsz, amelyek e te helyzetedben segítenek a megrekedt állapotból kikerülni és az idő múlását arra használni, hogy egyre jobban és jobban legyél.

Boldog adventi napokat kívánok, sok-sok szeretetben, bőségben, bizalomban. Most, a Nyilas jegyében haladó Nappal annak van az ideje, hogy észrevegyük, rendelkezünk mindezzel. A telihold pedig, amely egybeesik az adventi időszak kezdetével, hírnöke lehet, ha élünk vele annak, hogy csakis és kizárólag a szemléletmódunk, a világlátásunk határozza meg, hogy mit élünk, mit tapasztalunk. A fenti egyszerű, belső gyakorlatokkal pedig a látásmódunkat tudjuk olyanná formálni, hogy az gazdagság, bőség, szeretet alapú legyen.

Minden lény javára!
Minden lény javára!

Tájékoztató információk:

Egyéni konzultációra várlak, ha valamilyen kérdésed, problémád, elakadásod van. Helyzettel, másokkal, önmagaddal kapcsolatban. Online vagy személyes jelenléttel. Ha most kell a megoldás, a tisztánlátás, hogy mit mond az idők szava.

Asztrológiai alapú önismeretben mélyedj el te magad is – meggyőződésem szerint az egyetlen pontos és teljes tükör – a születési időpont ismeretében. Most kell energiát fektetned a valós önismeretedbe, amikor van rá kapacitásod, mert nem vagy slamasztikában. Elérhető online és személyes, egyéni és csoportos formában.

Thai masszázs rajongó vagy? Gyakorlója akarsz lenni? Ha a tényleges jártasság elérése vagy hatásának a megtapasztalása motivál, keress meg.

Csatlakozhatsz a Tudathang: életre hangoló FB-csoporthoz, amelyben heti élő videós bejelentkezés során az aktuális bolygómozgások, gondolatok, időszerűségek kapnak helyet. Röviden és bármikor visszanézhető módon: https://www.facebook.com/groups/tudathang.

Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva.