Mindenki másképpen egyforma

Most, hogy végigvettük a négy elemet, szeretném eszedbe juttatni – hiszen bizonyára tudod, legfeljebb megfeledkeztél róla -, hogy mi a legegyszerűbb módja annak, hogy harmonikusabbá tegyük valamely bennünk levő, kibillent működésekben tettenérhető, diszharmonikusan működő elemet.

Forduljunk a természethez. Érzékszerveinken, az öt kapun keresztül juttassuk magunkat minél több, valódi tapasztalathoz, amit a természet adni tud. Figyeljünk, érezzünk, tanuljunk. Ilyen egyszerű? Igen, ha egyszerű az, hogy jelen kell lenni.

Mindenki másképpen egyformaMég csak  az asztrológia legalapvetőbb szervezőelvét néztük meg kicsit közelebbről az elmúlt hetekben, de talán sikerült érzékelnünk, hogy még az egyes elemek is mennyire másmilyenné tesznek bennünket, ha harmonikusan vagy diszharmonikusan működtetjük, és bizony a diszharmóniában is más és más megélésekhez és megnyilvánulásokhoz vezet a túl sok és a túl kevés (a korábbi bejegyzéseket átolvasva, megtalálod a jellemzőket).

Mégis, az egyéni látószög gyakran abszolutizálja önmagát, és asztrológiai konzultáción az egyik leggyakrabban hallott megjegyzés valahogy így szól: „Dehát ez mindenkinél így van, nem?”

Nem. Nincs mindenkinél így. Mindenkinél pont máshogyan van, de különösen olyan működéseinkkel kapcsolatban, amelyek a legtöbb problémánkat okozzák, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a saját érzékelésünkön, a saját észlelésünkön, a saját látásmódunkon, a saját gondolatainkon keresztül él az egész világ.

„Az ember ösztönösen azt feltételezi, hogy saját pszichés természete általános érvényű, és lényegében mindenki olyan, mint mindenki más, vagyis mint ő maga… mintha a saját pszichéje valamiféle ‘sablonpsziché’ volna, amely mindenkire egyformán jellemző, és ez feljogosítja őt arra, hogy a saját helyzetét általános szabályszerűségnek tekintse. Az embereket mélyen megdöbbenti, sőt elborzasztja, amikor erről a szabályról kiderül, hogy senki másnál nem működik, és megértik, hogy a másik ember tényleg mennyire másmilyen. Általános értelemben elmondható, hogy a legtöbben ezeket a pszichés különbségeket nem érdekesnek – és végképp nem vonzónak -, hanem inkább valami kijavítani való, elítélendő hiányosságnak vagy hibának tartják.” (C. G. Jung)

Ennek fényében írom a bejegyzések végére a figyelmeztetést, amelyben önmérsékletre kérlek, és arra, hogy ne ess az általános tipizálás hibájába, amely az asztrológiai értelemben félművelt emberekre jellemző. 🙂

Figyelmeztetés: még csak az asztrológiai tudás peremén járunk, óvakodj attól, hogy megbélyegző megállapításokra juss akár magaddal, akár mással kapcsolatban. Kezeld könnyedén, játékosan az apránként elsajátított tudást, azzal a megengedő látásmóddal, hogy: Akár tévedhetek is!

Innen folytatjuk jövő héten. Addig is, ha személyre szóló elemzést, asztrológiai útmutatót szeretnél, akár önismereti, akár problémamegoldó célzattal, javaslom a konzultációt. Szeretettel állok rendelkezésedre.

Tarts velem, kerülj közelebb ÉNMAGodhoz, hogy
az lehess, aki lehetnél azt élhesd, amit élhetnél
azzá válhass, aki már most is, mélyen ott legbelül vagy.

Minden lény javára!
Minden lény javára!

Tájékoztató információk:

Egyéni konzultációra várlak, ha valamilyen kérdésed, problémád, elakadásod van. Helyzettel, másokkal, önmagaddal kapcsolatban. Online vagy személyes jelenléttel. Ha most kell a megoldás, a tisztánlátás, hogy mit mond az idők szava.

Asztrológiai alapú önismeretben mélyedj el te magad is – meggyőződésem szerint az egyetlen pontos és teljes tükör – a születési időpont ismeretében. Most kell energiát fektetned a valós önismeretedbe, amikor van rá kapacitásod, mert nem vagy slamasztikában. Elérhető online és személyes, egyéni és csoportos formában.

Thai masszázs rajongó vagy? Gyakorlója akarsz lenni? Ha a tényleges jártasság elérése motivál, keress meg.

Csatlakozhatsz a Tudathang: életre hangoló FB-csoporthoz, amelyben heti élő videós bejelentkezés során az aktuális bolygómozgások, gondolatok, időszerűségek kapnak helyet. Röviden és bármikor visszanézhető módon: https://www.facebook.com/groups/tudathang.

Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva.