Óévbúcsúztató 2014

Rendkívül intenzív, a személyes világunkat felforgató, vágyainkat, lehetőségeinket újraíró év áll mögöttünk. Legtöbbünk életében erőteljes változások történtek. Észrevehettük azt is, hogy amikor a változásokkal együttműködtünk, akkor kedvezőbb, amikor azoknak ellenszegültünk, olyankor kellemetlenebb, sőt olykor drámaibb eseményeket éltünk meg.

Nagyon sok rejtett tartalom került a felszínre, ami az énképünkkel, a világszemléletünkkel, az életcélunkkal, a családunkkal volt elsősorban kapcsolatban. Rengeteget tanulhattunk ezekről-ezekből, vagy ha nem, akkor lehet, még mindig kifelé mutogatunk, másokat okolva a nehéz és nehezebb fordulatokért. Kerüljük ezt, magunknak ártunk vele leginkább.

Legyünk jók, kedvesek, szeretetteljesek önmagunkkal. Fogadjuk el és szeressük azt a személyt, akit énként ismerünk. Mert hiszen hogyan is várhatnánk, hogy más jó, kedves, szeretetteljes legyen velünk, ha mi magunk sem vagyunk azok magunkkal?

És vajon mennyi hitele, érvénye van annak, amikor azt mondjuk valakinek: „Szeretlek, jót kívánok neked!” – ha az, aki ezt mondja szeretettelen, üres, vagy ami még sötétebb: indulatokkal, méreggel, haraggal, el nem fogadással, elutasítással van teli még önmagával kapcsolatban is…

A naptári évnek ugyan nincs jelentősége asztrológiai szempontból, sem a személyes évünk szempontjából, mégis: a társadalmi normáink szerint ilyenkor lezárunk egy évet és január elsejével elindulunk egy újban. Emiatt a társadalmi konszenzus miatt energetikailag is van hatása az évzáró/évnyitó fordulatnak. Egy nagy, közös álomban élünk mindannyian, amelyben most egy új év kezdődik. Nem mindegy, hogy rémálomnak éljük vagy éppen egy kalandos vígjátéknak. Rajtunk is múlik rengeteg minden.

Ezért elsősorban tegyük meg azt a keveset, amitől biztosan jobbá válik a közös és a személyes (álom)világunk is: szeressük önmagunkat, hogy szerethetők legyünk és hogy képesek legyünk másokat is szeretni.

A valódi belső énünk csak így válik megismerhetővé, csak így indulhatunk bátran és eredményesen az önismeret útján, csak így válhatunk a magunk és mások javára.

Boldog, derűs, gazdag, jó dolgokat érlelő új évet kívánok!

Minden lény javára!

Minden lény javára!

Tájékoztató információk:

Egyéni konzultációra várlak, ha valamilyen kérdésed, problémád, elakadásod van. Helyzettel, másokkal, önmagaddal kapcsolatban. Online vagy személyes jelenléttel. Ha most kell a megoldás, a tisztánlátás, hogy mit mond az idők szava.

Asztrológiai alapú önismeretben mélyedj el te magad is – meggyőződésem szerint az egyetlen pontos és teljes tükör – a születési időpont ismeretében. Most kell energiát fektetned a valós önismeretedbe, amikor van rá kapacitásod, mert nem vagy slamasztikában. Elérhető online és személyes, egyéni és csoportos formában.

Thai masszázs rajongó vagy? Gyakorlója akarsz lenni? Ha a tényleges jártasság elérése motivál, keress meg.

Csatlakozhatsz a Tudathang: életre hangoló FB-csoporthoz, amelyben heti élő videós bejelentkezés során az aktuális bolygómozgások, gondolatok, időszerűségek kapnak helyet. Röviden és bármikor visszanézhető módon: https://www.facebook.com/groups/tudathang.

Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva.