Szaturnusz, a földi mennyország és pokol asztrológiai szimbóluma

Te is, én is, mindenki egy olyan életről álmodik, amelyben a kívánságaink könnyedén megvalósulnak, lehetőleg erőfeszítés nélkül, ahol az igények és szükségletek kielégülnek, lehetőleg azonnal, ahol nem szenvedünk hiányt semmiben, ami fontos nekünk, ahol talán nem is ismerjük a hiányt. A Szaturnusz asztrológiai szimbóluma a földi mennyországnak és pokolnak, és általa megérthetjük az életünk jó és rossz oldalát.

Mennyország helyett pokol

Mennyországot akarunk élni itt, a Földön.  És persze többnyire, ki jobban, ki kevésbe, ehelyett a poklot éljük. Sokan még panaszkodnak is, amiért a dolgok nem úgy mennek, ahogy szeretnék, szidják a másikat (szomszédot, főnököt, testvért, kormányt, stb), kárhoztatják magukat az ügyetlenségükért, hülyeségükért, bénaságukért.

Milyen gyakran elhangzó mondat: „Olyan hülye vagyok!”, „Olyan béna vagyok!”, „Olyan idióta barom vagyok!”

Nekem nagyon fáj ilyen mondatokat hallani. És neked is fájni fog, ha rálátsz arra, amit most írok: mi folyamatosan, megszakítás nélkül és pardon nélkül a mennyországban élünk.  Emlészel? A mennyország az, ahol minden a kívánságaink szerint alakul. Hát barátom: ez az élet maga. Amit pokollá tehetünk, kedvünk szerint.

Nézz szét! Minden a kívánságoknak megfelelően alakul. Azt mondod: „Olyan hülye vagyok!”, amikor valami balul üt ki, és „kívánságod számomra parancs” mondja a Mennyek Ura, akit ez esetben a Szaturnusz jelképez: legyen akaratod szerint! És legközelebb is úgy viselkedsz, olyat szólsz, amivel ezt a hitedet mélyíted. Azt mondod: „Olyan ügyetlen vagyok a táncban!” – és tessék: ügyetlenkedsz, amikor táncolsz. Azt mondod: „Túl gyenge a kezem, nem tudom megfogni rendesen!” – és legközelebb mit kell tapasztalnod? Hogy nem tudod megfogni rendesen.

Min múlik?

Szaturnusz, a földi mennyország és pokol asztrológiai szimbólumaPontosan ugyanakkora erőfeszítéssel létrehozhatjuk a mennyországot is önmagunknak és magunk körül. A rossz karmát sem könnyebb vagy nehezebb létrehozni, mint a jót – legalábbis azért nem, mert ami létrehozza, az a kívánságunk, az érzelmi töltetünk ereje, intenzitása. Hogy mennyire azonosulunk a kívánságunkkal. Mennyire válunk eggyé vele. Tudjuk-e teljes szívünkből azt mondani: „Ügyesen megcsinálom.” „Képes vagyok rá, a legjobbat hozom ki magamból”.  Lehet, hogy a rögzültségeink, a környezeti hatások, a neveltetésünk, a tapasztalataink miatt olykor szinte lehetetlennek tűnik az egész. Tényleg rajtam múlik, hogy milyen életet élek? Nem az anyámon? Nem a kormányon? Nem a főnökön? Gondolj bele: ki az, aki érez, aki vágyik, aki gondol, aki cselekszik, amikor magadról van szó? Az anyád, a kormány, a főnök? Nem! Te vagy az!

Szaturnusz tanítása

Ha gyalázod magad, hogyan várod, hogy mások megbecsüljenek? Ha szidod magad, hogyan várod, hogy mások dicsérjenek? Ha bűntudatban élsz, hogyan remélsz békét?

Mindez a Szaturnusz asztrológiai jelképtárába tartozik, és az Asztrokotta tanfolyamon részletesen végigvesszük a karma létrejöttének feltételeit, ahogy azt is, hogyan szabadulhatunk a rossz karmikus tendenciáinktól.

A fizikai test és a Szaturnusz

Addig is vedd figyelembe, hogy nem csak kifelé teremtünk magunknak mennyországot vagy poklot, és nem  is csak az érzelmi és gondolati szinteken szenvedünk. Szenved a testünk is, ha leértékeljük magunkat. Azt mondod magadban a belső beszédedben: „Megtört az élet, nem vagyok elég jó. Gyenge teljesítményt nyújtok” – és attól függően, hogy miben érzed gyengének a teljesítményedet, már jön is létre a testedben az eredmény: a csontok, az izmok, az ízületek, inak, kötőszövet elváltozásaiban, betegségeiben. Azokban a szövetekben lesz elváltozás, amelyeket az agy fehérállománya vezérel: gyengülni, sorvadni, kopni, ritkulni fog – mert ez itt a mennyország, ahol minden megvalósul. Hamer doktor felismeréseinek köszönhetően már azt is tudjuk, hogy pontosan hogyan van a lélek, az agy és a szerv közötti kapcsolat, pontosan mikor, milyen elváltozás alakul ki, és az hogyan jöhet helyre. Így ha az asztrológiát kiegészítjük a Tudományos Táblázat tudásanyagával, akkor a vakfoltjaink mögé is beláthatunk, felismerhetjük, hogy milyen öntudatlan, önromboló, teremtő kívánságokat, parancsokat osztogatunk magunknak. Az Asztrokottán úgy tanulhatod az asztrológiát, hogy a Tudományos Táblázat felismeréseit is szem előtt tartjuk!

Minden lény javára!
Minden lény javára!

Tájékoztató információk:

Egyéni konzultációra várlak, ha valamilyen kérdésed, problémád, elakadásod van. Helyzettel, másokkal, önmagaddal kapcsolatban. Online vagy személyes jelenléttel. Ha most kell a megoldás, a tisztánlátás, hogy mit mond az idők szava.

Asztrológiai alapú önismeretben mélyedj el te magad is – meggyőződésem szerint az egyetlen pontos és teljes tükör – a születési időpont ismeretében. Most kell energiát fektetned a valós önismeretedbe, amikor van rá kapacitásod, mert nem vagy slamasztikában. Elérhető online és személyes, egyéni és csoportos formában.

Thai masszázs rajongó vagy? Gyakorlója akarsz lenni? Ha a tényleges jártasság elérése motivál, keress meg.

Csatlakozhatsz a Tudathang: életre hangoló FB-csoporthoz, amelyben heti élő videós bejelentkezés során az aktuális bolygómozgások, gondolatok, időszerűségek kapnak helyet. Röviden és bármikor visszanézhető módon: https://www.facebook.com/groups/tudathang.

Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva.