Felelősségvállalás önmagunkért

Úgy tűnhet, hogy amikor az önismeretről beszélünk, akkor az a cél, hogy megtudjuk, milyenek vagyunk – ez azonban még csak a kezdet. A valódi fordulat akkor történik meg, amikor képessé is válunk arra, hogy torzítások és ferdítések nélkül nézzünk szembe önmagunkkal. Azzal, hogy milyenek vagyunk, anélkül, hogy a szeretem-nem szeretem játszmát folytatnánk.

Hiszen vannak erősségeink, vannak gyengeségeink. Vannak működéseink, amelyek segítenek bennünket. És vannak olyanok is, amelyek újra meg újra ugyanabba a zsákutcába vezetnek.

A felelősségnek ez az alapja az én megértésemben. Az, amikor már nem akarok másnak látszani, mint aki vagyok. Amikor el tudom fogadni, hogy ez vagyok én. Nem azért, hogy belenyugodjak mindenbe, hanem azért, mert csak abból lehet elindulni, ami valóban van.

Ha már látom, hogyan működöm, akkor lassan értelmét veszíti a külvilág hibáztatása akkor is, ha a körülmények nehezek. Felismerem, hogy mindig ugyanazzal az emberrel érkezem meg minden helyzetbe: saját magammal.

Ekkor juthatok el a választás szabadságához, amikor már nem azt nézem, miért ilyen a világ, hanem megválaszthatom, hogy én hogyan reagálok rá.

Számomra a választásnak ez a szabadsága jelenti a felelősséget.

Felismerem, hogy aki vagyok, az egy alap. És hogy aki lehetek, az már rajtam múlik.

Ezért az önismeret nem öncél. Kezdetben annak tűnhet, aztán kiderül, hogy a tudatosabb élet lehetősége. És ahogy mélyül az önismeret és kiteljesedik az őszinteség önmagunkkal kapcsolatban, rájövünk, hogy az önismeret a tudatos élet záloga.

Amíg nem látjuk tisztán önmagunkat, addig nem tudunk valóban felelősséget vállalni az életünkért. De ha ez a látás megszületik, a felelősség már nem teher lesz, hanem szabadság.